2017-05-26 13:54:00

Hogyan menedzseljük az életünket? - Élet és mókuskerék

Rajzoljunk egy kört, és osszuk fel nyolc egyenlő cikkelyre. Válasszunk ki nyolc fontos területet az életünkből – például család, egészség, barátok, lelki élet, munka, hobbi, tanulás, jövedelem, sport, utazás – bármi lehet, ami számunkra sokat jelent. Ezt a nyolc területet írjuk a körön kívülre, majd a cikkelyeket elválasztó vonalakon jelöljük be nullától tízig terjedő skálán, hogy jelen pillanatban mennyire vagyunk elégedettek az életünknek azzal a részével. Egy másik színnel azt is jelezzük, hányasra szeretnénk eljutni. A nulla a kör középpontja, a tízes pedig maga a kör. Ezután kössük össze a pontokat. Két pókháló-szerű ábrát fogunk kapni, amelyen pontosan kirajzolódik, hogy az életünk mely területén vagyunk a legtávolabb a vágyott állapottól.

Ugyanezt az eszközt használhatjuk kifejezetten a munkára vonatkoztatva is. Ebben az esetben nyolc olyan területet kell meghatároznunk, ami a munkánkban fontos – például prezentáció, kommunikáció, asszertivitás, delegálás, időmenedzsment, döntéshozatal stb. Az ábrából ki fog derülni, miben kell a leginkább fejlődnünk.

Akkor is elővehetjük ezt az eszközt, hogyha nem vagyunk elégedettek a jelenlegi munkánkkal. Ilyenkor azt a nyolc dolgot vegyük sorra, amelyeket elvárunk egy munkahelytől: jó csapat, jó fizetés, megbecsülés, szakmaiság, társadalmi hasznosság, előrelépési lehetőség stb. Már az is sokat jelent, ha ezeket az igényeket tudatosítjuk magunkban, de az ábra még azt is megmutatja, hogy mivel vagyunk a legkevésbé elégedettek. Lehet, hogy csak egy-két kritikus pont van, amelyeken bármikor változtathatunk a jelenlegi pozíciónkban is. Persze ha nagyon döcögős a kerék, talán a váltás a legjobb megoldás. Fontos, hogy ne csak megrajzoljuk, hanem elemezzük is az ábrát. Gondoljuk végig, mit mond nekünk, milyen észrevételeink, felismeréseink vannak azzal kapcsolatban, amit látunk.

Mit tapasztaltam? (Aliz)

Az életemre vonatkozóan rajzoltam meg a kereket, mert úgy éreztem, az utóbbi időben eléggé a munkára fókuszáltam. Kíváncsi voltam, mit hanyagoltam el a leginkább. Érdekes volt megfigyelni, hogy azok a területek kaptak magas pontszámot, amelyek csak rólam szóltak: a munkáim, az egészségem és a lelki békém is rendben van mostanában. A kapcsolataimat – a családomat, barátaimat – viszont alaposan elhanyagoltam.
A keréknek egyértelmű üzenete volt: túlságosan önmagamra, a teljesítésre, a sikerekre koncentráltam, ami most még jót tett a lelki világomnak is. Viszont ha ezt sokáig így csinálom, rámehetnek a kapcsolataim, amelyek a biztos hátteret nyújtják többek között az önmegvalósításhoz is. Jó, hogy mindezt tudatosítottam magamban most, amikor még nem késő.

Mit tapasztaltam? (Laura)

Ez is egy olyan eszköz, amit nem csak egyszer használtam, hanem időről időre ránézek a kerekeimre. A kiváltó ok leggyakrabban vagy az, hogy az édesanyám jelzi, már régen hívtam, , vagy az, hogy valamelyik ügyfelemmel csináltatom meg coachingon, és behoz valami új szempontot. Például nemcsak élet- és mókuskereket csináltam, hanem kapcsolatkereket is, ahol a küllőkön az egyes személyek vannak, és az, hogy milyen a kapcsolatom velük éppen most. Ahol a legnagyobb döccenést látom, ott még aznap invesztálok a kiküszöbölésébe akár azzal, hogy felhívom telefonon, akár írok neki egy e-mailt, vagy elhívom ebédelni, így aznap már sokkal elégedettebben fekszem le, mert tettem valami fontosat.

Coaching
HR Blog

 

Forrás: HR Portal